Kedves Résztvevőink, Érdeklődőink!

Az ünnepekre való tekintettel Oktatóközpontunk 2019. december 16-tól 2020. január 6-ig zárva tart.
Sürgős esetben elérhetőek vagyunk telefonon és e-mail-ben is.

Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és Sikerekben Gazdag Új Évet kíván a Centrum Oktatóközpont csapata!

Rólunk

Azért hoztuk létre, a CENTRUM Oktatóközpontot, mert a lehető legátfogóbb szakmai tudás átadása nekünk több, mint egy munka. Nekünk ez a hivatásunk. Éppen ezért modern környezettel, résztvevőbarát oktatási módszerekkel és a legmagasabb szintű elszántsággal oktatjuk résztvevőinket, hogy újonnan szerzett szakmájukban kiemelkedő teljesítményt nyújtsanak.

Oktatói csapatunk nagy múltú felnőttképzési és szakmai tapasztalattal rendelkező szakemberekből áll, akikkel korábbi munkánk során is szoros együttműködésben, közös elégedettséggel dolgoztunk, fejlesztettük képzési anyagainkat.

A tanulás nálunk élmény! Igyekszünk minden eszközt bevetni, hogy leromboljuk az oktatást körülvevő mítoszokat. Igenis lehet jó hangulatban tanulni és fejlődni. Ehhez mindössze két félre van szükség, egy jó oktatóra és egy jó diákra. Az oktatót mi garantáljuk a többi rajtad áll.

Tanfolyamainkat mind egyéni jelentkezők részére, mind cégek számára biztosítjuk.

Oktatóközpontunk elhelyezkedését tekintve könnyen megközelíthető autóval, illetve tömegközlekedéssel is, támogatva a tanulási időszak gördülékenységét, hiszen a tudás a legjobb befektetés!


SZOLGÁLTATÁSAINK

 

  • OKJ-s képzések: az Országos Képzési Jegyzékben szereplő szakképesítések szervezése és lebonyolítása, teljeskörű elméleti és gyakorlati oktatással. Sikeres komplex szakmai vizsgát követően résztvevőink államilag elismert, OKJ-s bizonyítványt kapnak.

    Tanfolyamok: szakmai képzések és továbbképzések, melyek tematikáját a legkorszerűbb piaci trendeknek és követelményeknek megfelelően, a szakma legjobbjaival alakítottuk ki

    Tréningek: vezetői, személyiség-, és vállalkozásfejlesztő, valamint technikai tréningjeink modern környezetben, a csoport sajátosságainak figyelembevételével, tapasztalt trénerek irányítása mellett zajlanak. Vállalati megrendelés esetén a tematikát a cég igényeire szabjuk, míg egyéni résztvevőinket várjuk szeretettel nyílt tréningjeinken.


CENTRUM OKTATÁSI KFT.

Cím: 1139 Budapest Frangepán utca 7.
Telefon: 06 (70) 946 7233; 06 (70) 947 8233
Email: info@centrumoktatas.hu

Ügyfélfogadás, beiratkozás:
Hétfőtől csütörtökig: 09:00-18:00


Adószám:
26582614-2-41
Bankszámlaszám: 11704007-22040420
IBAN: HU14 1170 4007 2204 0420 0000 0000 (OTP Bank)
Nyilvántartásba vételi szám: E-001881/2019

Miért gyere hozzánk

Elmesélem, hogy miért jó nálunk tanulni

  • ÁLLAMILAG ELISMERT OKJ BIZONYÍTVÁNY

    mely Europass bizonyítványkiegészítővel az egész Európai Unión belül elismert végzettséget ad

  • KORSZERŰEN FELSZERELT TANTERMEK

    hogy a legjobb eszközökkel, a legjobb környezetben tanulhass

  • RÉSZLETFIZETÉSI LEHETŐSÉG

    havonta és kamatmentesen, rejtett költségek nélkül

  • TÜRELMES, SZAKKÉPZETT OKTATÓK

    hogy a legjobbaktól sajátíthasd el a szakmát

  • DÍJMENTESEN IGÉNYBE VEHETŐ GYAKORLATI HELYSZÍNEK

    hogy új szakmád megszerzése a lehető legkevesebb teherrel járjon

Gyakori kérdések a tanfolyammal kapcsolatban

  • Hogyan és hol lehet tanfolyamra jelentkezni?

    A kiválasztott képzésen belül, a megfelelő időpont mellett található „Jelentkezem” gombra kattintva, a kitöltött online jelentkezési lap elküldésével.

  • Mikor és hol kell a képzési díj előleget befizetni?

    Ügyfélszolgálatunkon személyesen készpénzben vagy bankkártyával, illetve utalással a képzés megkezdése előtt. Ezzel véglegesíted beiratkozásodat a választott csoportba.

  • Van lehetőség állami támogatás igénybevételére?

    Képző intézményünk kizárólag iskolarendszeren kívüli, önköltséges felnőttképzéssel foglalkozik, így állami támogatás nem vehető igénybe. Kedvezményeink

  • Szükséges előzetes tudás a képzés megkezdéséhez?

    Amennyiben a választott képzésed ezt nem írja elő, nem szükséges előzetes tudás a tanfolyam megkezdéséhez.

  • Hol van az oktatás helyszíne?

    Képzéseink elméleti oktatásának helyszíne Oktatóközpontunk, a gyakorlati oktatás tanfolyamtól függően, professzionálisan felszerelt gyakorlati helyszíneinken zajlik.

  • Mi szükséges a beiratkozáshoz?

    Személyes iratok, iskolai előképzettség eredeti bizonyítványa, képzési díj előleg és amennyiben szükséges a szakmai előképzettség bizonyítványa.

  • Van bármilyen további teendő a tanfolyam kezdetéig?

    Amennyiben a képzés szakmai és vizsgakövetelménye előírja, szükséges lehet egészségügyi alkalmassági vizsgálat, illetve pályaalkalmassági vizsgálat.

  • Diákigazolványt biztosít-e az intézmény?

    Diákigazolvány biztosítására iskolarendszeren kívüli képzések esetén nincs lehetőség. Kedvezményeink

  • Mennyi a megengedett hiányzás mértéke?

    A megengedett hiányzás mértéke a teljes képzési idő 20%-a, amennyiben ezt a mértéket túllépi a résztvevő, úgy sikeres különbözeti vizsga esetén természetesen folytathatja a tanfolyamot.

  • Mikor és hol kell befizetni a vizsgadíjat?

    A vizsgadíjat a tanfolyam végén, a vizsgajelentkezéskor kiadásra kerülő tájékoztatóban megadott határidőig, egy összegben kell eljuttatni hozzánk.

  • Mikor és hol kell befizetni a képzési díjat?

    Ügyfélszolgálatunkon személyesen készpénzben vagy bankkártyával, illetve utalással egy összegben a képzés elején, vagy megadott ütemezésű kamatmentes részletekben a képzés ideje alatt.

  • Meddig lehet tanfolyamra jelentkezni?

    A jelentkezés minden képzésünkre folyamatos a tanfolyam kezdetéig, a szabad helyek függvényében.

  • Vannak szünetek az oktatás ideje alatt?

    A hivatalos munkaszüneti napokon kívül szünetelnek a képzések augusztus hónapban, valamint a karácsony és szilveszter közötti időszakban is.

  • Hiányzás esetén hogyan pótolható az órai anyag?

    Létszámtól és az adott időszakban futó csoportoktól függően, az Oktatásszervezővel való előzetes egyeztetést követően másik csoportnál pótolható az anyag.

Itt vagyunk

Az Árpád-híd közelében vagyunk. Itt áll meg a 3-as metró, az 1-es villamos, illetve az alábbi buszok is: 26-os, 32-es, 34-es, 106-os. Az utcán parkolásra is van lehetőség, melynek a díja 175 Ft/óra.

Elérhetőségeink

  • Címünk
    1139 Budapest,
    Frangepán utca 7.
  • Ügyfélfogadás, beiratkozás
    H-Cs: 09:00 - 18:00
  • Telefonszámunk
    06 (70) 946 7233
    06 (70) 947 8233
  • E-mail címünk

Útvonal megtervezése

Útvonal

Add meg az indulási helyed és az utazási módot, majd nyomd meg az "Útvonal tervezés" gombot, hogy megtervezzük Neked az idejutást.